2016. február 28., vasárnap

Beharangozóóó

"A tojásírással dédnagyanyám révén ismerkedtem meg gyermekkoromban, egy Tolna megyei kis faluban, Györében. Akkoriban azon a tájon még a húsvéti ünnepkör szerves része volt a nagypénteki tojásírás. Előző nap anyukám megfőzött 30-40 db tyúktojást. Nagypéntek reggelén összegyűltünk a dédim nyári konyhájában a sparhelt mellett, jött nagymamám is a másik utcából, hozta az ő megfőzött tojásait is. Addigra a dédim már melegítette a sparhelten a viaszt egy kis fém edénykében, és elő voltak készítve az írókák (ottani tájszóval gicák) is, amiket ő maga készített golyóstollszárból és faágakból. Kikevertük a festékleveket és indulhatott a munka. Délutánba nyúlóan készültek a szebbnél szebb írott tojások, amelyek húsvétvasárnap reggelére a nyuszifészkekbe kerültek, illetve húsvéthétfőn a locsolóknak adtuk..." Fila mese Filamella Edittől a Fila-műhely megálmodójától


Ezen a szombaton a műhelyembe várom azokat az alkotni vágyó vendégeimet, akik szívesen részt vennének egy nagypénteki-tojásfestő hagyományokat felelevenítő foglalkozáson.
A Fila-műhely megálmodója, Filamella Edit mesél a győrei gicázásról, hogy hogyan vált szenvedélyévé a dédi által festett tojásminták rajzolása. Megcsodálhatjuk a tojáskarcolás és a gombostűfejjel való díszítés technikáját, akár a híres Sárközi hímesek festését is. Edit megmutatja az írókázás technikájának lépéseit, az eszközök használatát, a viaszolást, és további hasznos tippeket is ad. Tapasztalatból mondom, hogy igazi öröm elkészíteni egy tojásfára való hímest, de ennél talán már csak egy jobb dolog van: a magunk által tarkázott tojásokkal kínálni a locsolókat.
A foglalkozáson 4-5 hímes tojás készülhet el. A tojás tarkázáshoz minden alapanyagot és kelléket biztosítunk. A Fila-műhely-ben készült míves hímesek és tavaszi Cheorsi díszek vásárlására is lehetőség nyílik.
Ezt a társasjátékot 10 éves kortól ajánljuk. Kézügyeseknek és kevésbé ügyeskéknek is felszabadító, örömteli tevékenység.
A létszám limitált: maximum 8 fő
Részvételi díj: 2 000 Ft, ami a helyszínen fizetendő. A részvételi díjból 1000 Ft levásárolható.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a csermelyorsolya@gmail.com címen, vagy a +36 70 576 9076 telefonszámon lehet, 2016. március 12-ig.


Szeretettel várunk, ha vágysz kimozdulni, elmozdulni, kikapcsolódni, rákapcsolódni, megszabadulni és felszabadulni!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése