2015. november 22., vasárnap

Rádi Mese Műhely

Rádi anyukákból és lelkes nagylányokból álló közösségünk, a Rádi Élmény Műhely immár 6 éve gyűjt pénzt ( jótékonysági KaRÁDcsonyi Vásár szervezésével) léleksimogató, mosolyt fakasztó, szájtátós gyermek programok, előadók meghívására. A meghívottak a következő évi áprilisi családi napon és a májusi falunapon gazdagítják e rendezvények programjait. A Katáng együttes, Csernik Pál Szende lábita bábos, Eszter-lánc mesezenekar, Babszem Jankó Gyermekszínház, Varró Dani, Ági Szalóki, András Dés is ellátogatott már Rádra, hozva mesét, verset, dalt, tiszta hangokat. Most itt a ráadás! A tavalyi vásár sikerének - amiért nagyon hálásak vagyunk minden adományozónak - köszönhetően szervezhettünk egy őszi, kuckós, könyves, péntek délutáni programot.

Ez a Rádi Mese Műhely, nemcsak gyerekeknek!
Vendégül látjuk Dániel András-t, aki boszikról, Kicsibácsi és Kicsinéni-ről, Jakabról, Ozyról az óriásról is írt és rajzolt már mesét, sokat. Új és régi történeteiből vetít, felolvas nekünk! "Papírbádog"-ból bábot is készíthetünk, mármint a gyerekek:) Könyvvásárral is készülünk!


Gyertek, gyertek! Várunk mindenkit szeretettel! S már nagyon izgulunk!

2015. október 29., csütörtök

Apafán, az Iciri-piciri piackán jártunk


Mint a mesében, girbegurba, kacskaringós utakon jutunk el a tanyáig, ahol az Apafai manufaktúra termékei készülnek.
Az eső sem veszi kedvünk, hogy kinn a szabadban megterített asztalka mellett fogyasszuk el kecsketejes kávénkat,  a gyerekek megsimogassák a szabadon legelésző nyulakat, szemezzenek a tőkén csücsülő szőlőből. Odaköszönünk a kecskéknek, s gidabuksi simogatás közben súgjuk a fülükbe, hogy finom volt a tejecske. Számomra csoda gazdaság, gazdagság ami körülvesz. Szeretek ott időt tölteni. Gyönyörködni az állatokban, a fűben, virágokban, beleszagolni a levegőbe, leülni a lócára a verandán, hallgatni Henit, mi történt azóta mióta nem találkoztunk. Minden levegővétel erővel tölti meg testem és lelkem.
A hétvégén kinyitott az Iciri-piciri piacka is, ahol a tanya javából kínálnak kóstolásra, vásárlásra.  Abból a tengernyi finomságból igyekeztünk hazavinni annyit amennyit csak lehetett. Aki éhesen érkezett halászlével, frissen pirított túrós csuszával, sült kolbásszal is megtömhette a bendőjét.
Mi Márta mama főzte szombati ebéd emlékével érkeztünk, kedves szóval, mindenféle apafai jóval tömött szatyorral, még egy decemberi találkozó ígéretével intettünk búcsút kedves házigazdáinknak.
Így volt, igaz volt, aki nem hiszi járjon utána!

Az ablakban Ága-Boga festett dísztárgyai mosolyogtak rám
A verandán lekvárok, sajtok, hurka, kolbász, frissen sütött briós, almás süti várt
Az iciri-piciri kávézó

Mézes-levendulás- , joghurtos-sheavajas-, parajdi sós- kecsketejes és mangalicazsírból készült szappanok, körömvirágkenőcs, megfázás elleni kence a csipke terítős komódon
Gyógynövényes játékkal is készültek a házigazdák
Én sem érkeztem üres kézzel:  zsákocskák az apafai szappanoknak,
régi szőttesből varrt szívecskék és egy zászlófüzér készült még Apafára

2015. augusztus 3., hétfő

Baba stafírung


Trió
Egészségügyi kis könyvre textilborító
Óriás kocka...
... és zászlófüzér